Sokoldalú élmények a szentendrei skanzenben.
Hihetetlen, hogy mennyi élményt kínál, és hogy összekovácsolja a csapatot egy jól megválasztott helyszín, mely maga a csoda.
Megcsodáltuk a régi, magyar parasztházakat, és kicsit a részesei lehettünk a régi magyar életformának, melyet a népmesék világában már oly sokszor elképzeltünk.
Láttuk és megdöbbentünk, hogy lehetett élni egy vagonban, egy talpalatnyi helyen, egy egész családnak. Vonatoztunk a Vízimalom megállóig, majd egy "labirintusban" kerestük a kiutat, aztán egy szabadtéri színházban csodálkoztunk. Ezt követően a bábszínházban bábokkal ismerkedtük, báboztunk, és a bábok alapján meseszereplőkkel találkoztunk (Zöld Péterrel, a kis húgával, a hallal, a madárral melyek segítették az elrejtőzésben…).
A gyertyaöntő műhelyben előadás keretében egy régi mesterség folyamatait láthattuk, történetével ismerkedtünk, hogy bizony a törökök idejében az asszonyok élete sem volt leányálom. De a lámpa múzeumot sem hagytuk ki, mely interaktív módon mutatta meg a gyerekeknek, hogyan jutottunk el a gyertyával való világítástól a lüszter lámpáig. A házi állatokat is megnéztük, és ráadásul egy cicát is simogattunk. Sokat ettünk-ittunk, játszótereztünk. Vidámsággal, élményekkel teli szép kis nap volt!
A Skanzen visszarepített Bennünket a régmúltba, melyet a gyerekek csak a népmeséken keresztül hallottak, ezáltal képzeltek el, vagy láthattak bemutatott képek alapján. Nagyon jó volt visszacsatolni egy-egy meserészletre, amivel segíthettük a szókincsük bővülését.
Már az utazás is nagy kaland volt, mert emeletes busszal utazhattunk, ami a gyerekeknek nagy élményt jelentett. Ahogy megérkeztünk a Skanzenba egyből egy letisztult, szép épület várt bennünket. Ahogy bolyongtunk, a gyerekek egyre inkább látták meg azt a szépet, ami miatt mentünk. A fafaragásokra, egy-egy edényre, korsóra, a templom és harangtorony szépségére csodálkoztak rá.
Ismétlő nagycsoportban már elég sok ismeretük van a tágabb környezetükről is. Élvezetes volt rávezetni a gyermekeket, hogy vajon egy-egy helyzetet (ami számukra olyan természetes, hogy van), hogyan oldottak meg régebben. A vagonlakásban láthatták, hogy egy kis helyiséget mennyi módon használtak ki. Hogy a lámpa helyett petróleumlámpa égett, hogy a kályha egyszerre a tűzhelyet is jelentette, hogy ágy helyett szalmán aludtak.
Ahogy haladtunk tovább megbeszéltük közösen azt is, hogy bizony folyóvízük sem volt régen. Úgy kellett folyóról, kútból, gémes kútról hozni a vizet, ami sokszor a nagyobb gyerekek dolga volt már. Olykor mi is meséltünk nekik egy régebbi emléket, amik velünk történtek gyerekkorunkban, vagy a nagyszüleink meséltek milyen volt régen. A tűzhöz fát kellett gyűjteni, ha meleget szerettek volna, és egy gyertyakészítő műhelyben is jártunk, ami a világosságot jelentette a sötétben az embereknek.
Aztán jártunk a házi haszonállatok birodalmában. Nagyon ügyesen tudták, hogy állatokat régebben azért tartottak, hogy felhasználhassák valamire kültakarójukat, húsukat. Figyelmesen hallgatták az állatok hangját, és felszabadultan jegyezték meg egymásnak az észrevételeiket. Ugyanitt tárult elénk egy óriási szélmalom. Kérdések által végig mentünk a liszt készítésének, létrejöttének folyamatán. Monumentális mérete lenyűgöző volt. Ennek a malomnak az árnyékában ettük meg ebédünket is.
Folytatva sétánkat egy korabeli bábszínházba is bejutottunk. Lehetőségük volt kipróbálni a bábokat, egy rögtönzött előadást is próbáltak előadni a bábok mozgatásával, több-kevesebb sikerrel. Majd egy iskolát is meglátogattunk, ahol, mint kiderült, régen a tanító lakásában volt kialakítva egy osztályterem. Kipróbálhatták a palatáblára rajzolás élményét, melyre krétával rajzolhattak, és spongyával törölhettek le.
Végül egy lakóházba is belestünk, ahol a gyerekek megismerkedtek a tiszta szoba fogalmával, ami különleges alkalmak és a vendégek számára volt fenntartva, elkülönítve. Tetszett nekik ez a szó, a séta folyamán többször előjött beszélgetésükben.
Sok élménnyel tértünk vissza erről a kellemes hangulatú kirándulásról.
„Budakeszi Vadaspark, azaz erdő néhány lépésre…”
Csodálatos erdei környezetben, a Budakeszi Vadasparkban jártunk október 04-én az „állatok világnapján”. Kirándulásunk előtt sokat beszélgettünk már arról, hogy mennyire fontos feladat az állatokról való gondoskodás.
Az egész napos kirándulás különleges élményt nyújtott, hiszen a vadasparkban kényelmesen sétálhatunk, nézelődhettünk, amit a fák lombjain átszűrődő napfény tett még különlegesebbé.
A kirándulás élményét tovább fokozta, hogy a gyermekek szinte testközelből találkozhattak a vadasparkban élő állatokkal.
Megcsodálhattuk, az erdei mókusok táncát, az etetésük érdekes pillanatait, amint a mogyorókat ropogtatták, vagy épp a sünök etetésének mozzanatait.
A Vadaspark fái között, az „erdőben” járva láthattunk barna színű, ám kecses csülkű, patás állatokat is, mint pl. a gímszarvas, az őstulok, az őz, a szikaszarvas vagy a muflon.
Láthattuk a mosómedvéket és gyönyörködhettünk a rókák csodálatos színében,
de a medvék és a szürke farkasok etetésének valóságos pillanataiban is.
Csodás látványt nyújtott a vaddisznó és kicsinyeinek látványa is.
A természet, az erdő és az állatok szeretete a gyermekek nevelésében fontos, amit személyes példával, közös programokkal tovább erősíthetünk. Szánjunk hát minél több időt a közös kirándulásokra, mely maradandó élményt hagy mindenkinek a lelkében.
Weöres Sándor- Barangolók
Gyöngy az időVándoroljunk,Nincs, szekerünkBandukoljunk
Lassú folyóÁga mellettJárjuk a nagyFűzfa berket
Este a lábGyönge fáradtLombok alattNézünk ágyat
Szöcske bokánJő, az álomSzáll a világLepke szárnyon
A Méhecske csoport őszi kirándulásának helyszínéül a Budakeszi vadasparkot választottuk.
Felszálltunk a nagy buszra és Budakesziig meg sem álltunk. Ott aztán egy óriási kaland vette kezdetét, ahol rengeteg olyan állatot láthattunk, akikkel a mindennapokban nem találkozhatunk.
Az egész az ugrándozó mókusokkal kezdődött. Azt hihetnénk, hogy nagyon félénkek, de ezek a pici, lompos farkú állatok olyan közel jöttek hozzánk, hogy ha nincs rács, akár haza is hozhattuk volna őket. Tovább haladva találkoztunk a muflonokkal, akiknek szarvuk van, majd ott voltak velük lakótársként a dámszarvasok is, akiknek gyönyörű pöttyös mintázata van és megtanultuk, azt is, hogy nekik bizony agancsuk van, méghozzá kettő. Mivel ezek az állatok minden évben elhullajtják agancsaikat, így kiállítva meg is tudtuk tapogatni azt. Volt vaddisznó is, akivel ott voltak kicsinyei, akik már nem is voltak olyan kicsik. Megtudhattuk, hogy a vaddisznó imád a sárban fürödni, azért, hogy védje magát a kullancsoktól, a szúnyogoktól…
Láttunk óriási szarvasmarhát, aki nem volt túl kedves a társával. Láttunk kedves kecskéket, akik érdeklődve figyeltek minket, de voltak ott háziludak és csirkék is. Utunk egy részén egy kiszabadult pulyka kísért minket, aki mikor meglátta gondozóját hangos kiabálásba kezdett, aztán visszaballagott vele a helyére. A tölgyfák között volt egy szuper játszótér, ahol picit megpihentünk, piknikeztünk és egy hatalmasat játszottunk. Tovább haladva megnéztük a barnamedvét, aki jóllakottan pihent a kifutójában. Láttunk két igazi farkast is a szomszédságában. Meglátogattuk róka komát, akinek volt egy teljesen fekete rokona is, nagyon különleges volt! A mosómedvék nagyon mókás és cuki állatok voltak.
A fő attrakció Mucika volt, az aranysakál. A gondozója előttünk etette meg, és ez az okos kis állat pörgött, forgott, simit kért, akár egy jól betanított kutyus és együtt vonyítottak, mi pedig megtanultuk, hogy nekünk nem szabad vonyítanunk, mert összezavarhatja ezeket az állatokat.
Fáradtan hát, de rengeteg élménnyel hazaindultunk. Szuper napunk volt, sokat tanultunk, jól éreztük magunkat mindannyian. :)
Az őszi kirándulásunk uticélja a Skanzen volt, amit egy emeletes busszal közelítettünk meg. Miután leparkolt a busz, besétáltunk a Skanzenbe és leültünk piknikezni a napfényes időben, mert már mindenki farkaséhes volt.
Ezt követően megnéztük a nagy térképen hova is megyünk először: A Nagykunsági tanyához és a malomhoz! Először a malmot néztük meg, többször megkerültük, megbeszéltük hogyan működik. Legnagyobb szerencsénkre épp ekkor ment el mellettünk a kisvasút, amin a Süni csoportos barátaink utaztak, integettünk nekik. A tanyán megfigyeltünk az itt élő állatokat: Ott volt Böbe az óriási tehén, racka juhok, heverésző kutyák, kiváncsiskodó libák és kacsák, szundikáló malacok, fekete lovak, ugra-bugráló szamarak, aranyos nyuszkók, egy szomorkodó páva, és kecskék, akiket csak egy tuskóra állva láthattunk, mert még nem nőttünk elég nagyra! Láthattuk ahogy a gazdasszony megeteti a racka juhokat, vagy ahogy a gazda megfésüli a szamarakat. Megbeszéltük, melyik állatot miért tartják, hogyan segítenek az embernek.
Az állatnéző után egy asszony meginvitált minket a házikójába. Megmutatta a kútját, szedett nekünk citromfüvet, birsalmát, Megnéztük mi a különbség egy tisztaszoba és egy lakószoba között, és hogy néz ki egyigazi kemence. Miután illendően megköszöntük, hogy körbevezetett a házában, elköszöntünk, és újra felkerekedtünk, hogy felkeressük Margit nénit a Bagladi lakóházak egyikében. A házát megtaláltuk, de a néni sajnos nem volt otthon. Helyette a szomszéd bácsi engedett be minket, megmutatta a néni óriási kemencéjét, amin mindenféle kompótokat, szörpöket, lekvárokat szokott készíteni. A kemencén egyszerre lehetett főzni, sütni, füstölni, kenyeret sütni, bográcsozni, és vizet forralni. Még a néni „kincstárát” is megnézhettük, ahol a sok-sok finomságot tartotta. Megköszöntük a segítséget, és tovább mentünk a falusi iskolába. Megismerkedtünk a tanító bácsival, bekukkantottunk az osztályterembe és a tanító lakószobájába, sőt még egy igazi palatáblára is írhattunk palavesszővel, amit spongyával lehetett letörölni.
A sok nézelődés után kimentünk a legközelebbi kisvasút állomásra és visszavonatoztunk a bejárat irányába. Persze innen még hosszú gyalogút következett. Útközben az erdélyi házak közt letelepedtünk egy ebéd-piknikre, majd visszaindultunk a busz felé. A pillangók fele annyira elfáradt a nagy kirándulásban, hogy elnyomta őket az álom a buszon.
Az őszi kirándulás alkalmával Szentendrére a Skanzenbe látogattunk el a gyerekekkel.
Reggel egy emeletes busz várt minket az óvoda udvara előtt és nagyon örültek, hogy a felső szinten foglalhatták el a helyüket. Fentről még érdekesebbek voltak a közlekedő emberek, autók, átmentünk a Duna felett is.
Érkezésünk után, megettük az otthonról hozott nasik, gyümölcsök egy részét, majd a kisvonat indulásáig labdajátékot játszottunk a csoporttal.
Kisvonattal gurultunk át az amfiteátrumhoz, melynek színpadán szaladgáltunk, táncoltunk. Onnan elsétáltunk a dusnoki szélmalomhoz, ahol a régi kemencés kenyérsütés folyamatába nyertünk betekintést. Bekukucskáltunk a molnárlakásba és láttuk, hogy készülnek a lisztespadon a cipók.
Tovább haladva az úton elérkeztünk a nagykunsági állattartó tanyához, ahol megfigyelhettük a háztáji állatok tulajdonságait. Beszélgettünk arról, mit esznek, mi borítja testüket, valamint, hogy miért és hogyan tartották őket nagyszüleink idejében és manapság.
Ezután pokrócokon piknikeztünk, elfogyasztottuk az ebédet. Ebéd után folytattuk utunkat, elsétáltunk a csepregi kegyszobor mellett, megnéztük a vályogból készült tornácos parasztházakat, köztük a hajdúbagosi lakóházat, mely egy fecskerakásos épület, valamint a sükösdi lakóházat, mely a kalocsaiak szellemi öröksége.
A sétát egy nagy játszóterezéssel zártuk, így a buszozás előtt, a gyerekek még kiugrálhatták magukat a friss levegőn.
Kimerülten ültünk fel a buszra, ahol az óvodába tartó úton néhányan el is aludtak.
Mindenkinek izgalmasan telt a kirándulás. Visszaérkezve már sok gyermeket az óvodában vártak szüleik, akiknek rövid uzsonnázás után, lelkesen mesélhettek a napjukról.
