Platán fáink ápolása 2021.

Évszázados értékek védelme modern eszközökkel

 

A Városligeti fasori Erzsébetvárosi Magonc Óvoda hosszú ideje nagy gondot fordít zöldfelületeinek ápolására a Budapest Főváros VII. ker. Önkormányzat „fabarát” szemléletének is köszönhetően.

 

A Magonc Óvoda igazán szerencsésnek mondható, hiszen több évszádos fa egyeddel is találkozhatunk árnyékos első udvarán. A történetünk a koros fák életét tekintve ugyan szinte csak tegnap kezdődött, az óvoda életében csaknem 10 évről szól.  Soraink főszereplője három hatalmas platán, melyek ápolási munkálatai már 2012 óta évről-évre megtörténnek, hála az előrelátó és óvó gondolkodásnak, mely az intézményre jellemző.

A három platán több mint 42 méter magas és 50 méter széles facsoportot alkot, leveleikkel óriási mennyiségű szálló port kötnek meg, jótékony árnyékot biztosítanak az alatta játszó gyermekeknek, valamint folyamatosan oxigént termelnek.

fa

Fenti pozitív hatásokhoz hozzá tartozik még a levegő folyamatos szűrése mellett annak párásítása, és a nyári kánikulában hűsítése is.

Az utóbbi évek során az intézmény folyamatos modernizáción esett át, a fák alatti játszóudvar részt lélegző gumigranulátomos öntött burkolattal látták el, mely a gyermekek számára „puha”, biztonságos, esztétikus, a fák számára pedig lélegző és nedvesség áteresztő funkciókkal is bír.

A fák áldásos hatásainak fenntartásához folyamatosan a lehető legegészségesebb és legbiztonságosabb állapotban kell őket tartani. 2012 óta egy kézben, egy rendszerben kezelve klasszikus értékek figyelembe vételével, de mégis a legmodernebb eszközökkel történik ezeknek a csodálatos és rendkívül értékes fáknak a szakszerű ápolása.

A mai fejlett technológiának és szemléletnek köszönhetően, a városban nem túl jó körülmények között élő fák élete is jelentősen javítható és meghosszabbítható, főleg ha már a fa ültetésekor is, illetve az ápolásakor is jelen van a szükséges tudás, mely segítségével egészséges fa egyedeket adhatunk a következő generációknak is.

Magyarországon már sok éve tevékenykedik a Magyar Faápolók Egyesülete, melynek favizsgálói és faápolói nemzetközivel felérő tudással és eszközökkel hosszabbítják meg a fák egészséges életét. Folyamatos kreditrendszerben történő továbbképzéseken tartják naprakészen tudásukat, mellyel a fákat és hűs árnyékukban lévő élőlényeket (embereket) is szolgálhatják.

maszas

Az óvoda faápolási munkálatai (3 platán, 19 nyár, 2 vadgesztenyefa) évek óta tervek szerint zajlódnak. A rendszeres balesetveszély elhárító és ápoló metszések közben más, modern módszereket is alkalmaznak.

A három platán fát először a földről megvizsgálta egy favizsgáló, modern eszközei, műszerei segítségével a fa belső szerkezete is vizsgálható, megtudhatjuk egészséges-e még a fa belseje, milyen rá ható erőknek képes még ellenállni.

metszes

Második lépésként speciális ”faápoló alpintechnika„ alkalmazásával történnek a munkálatok, legyen szó akár száraz ágak eltávolításáról, korona biztosító rendszer kialakításáról, sérült ágak, odúk, üregek kezeléséről (képek).

Fenti feladatok elvégzésének biztosításával Budapest Főváros VII. Kerület Önkormányzata követendő példát és értéket teremt, elősegítve a társadalom igényének formálását a fák vizsgálata, a munkálatok tervezése, a minőségi faápolás iránt.

Az intézmény területén a faápolási munkálatokat a Jegenyecsúcs Bt. és a Famentők Arborista Bt. képzett faápoló szakemberei végzik.

                                                                                

  Budapest, 2021.02.08.                                                                     Hajagos Antal

                                                                                                            minősített faápoló