Amikor a bokrok védelmében, a kerítés tövében végre szabadon eltotyoghatott, a szülei és testvérei már a környező bokrokon csiviteltek és figyelték. Reméljük, hogy hamar szárnyra kapott és felröppen ezután a jól végződő kaland után.

Óvodásunk szüleinek kalandja még nem ért véget, mert a megszégyenített varjú ott ült az óvoda bejáratánál a gesztenyefán és figyelte az apukát, hiszen ő ragadta el tőle a zsákmányát.  Amikor a kutyussal és a feleségével elindult hazafelé a Dózsa György úton, hazafelé kísérte fáról fára röppenve, hangos méltatlankodó károgások közepette.  Nem adta fel könnyen, amikor beléptek házuk kapuján, még a belső udvarba is beszállt, remélve, hogy visszakaphatja a finom falatot… Az az apróság elkerülte a figyelmét, hogy közben már nincs a férfinél a zsákmánya, így csalódottan üldögélt még egy darabig, majd visszaröpült az ovihoz.

         Közben az ő fiókája is a repülés nehézségeivel barátkozott, több-kevesebb sikerrel és éppen beröppent a játszóudvari manóházba, de kijönni persze nem tudott. Próbálta óvodánk karbantartója kiszabadítani, de mindig pont annyival röppent odébb, hogy ez nem sikerült, így békén hagyta. Aztán valahogy magától csak rájött hol a kijárat és leszállt a földre. Szegény madárfióka riadtan jött ment a bölcsi és az ovi között a kertben hol ide, hol oda, de felszállnia nem sikerült. A szülei a fák ágairól figyelték, és ha úgy ítélték, hogy veszély fenyegeti kicsinyüket, minden vélt támadó fölé röpültek és károgtak.  Délután inkább a béke kedvéért csak a másik udvart használtuk óvodásainkkal így a madár gyakorolhatta a felszállást kedvére.

         Másnap délelőtt hatalmas eső és szél tépázta a fákat, áztatta el a fészekből kiröppent és napok óta repülni tanuló, de felszállni még mindig nem tudó dolmányos fiókát.  Átázva, csapzottan talált rá óvodánk karbantartója és kérdezte, mitévő legyen? Rövid tanakodás, telefonos segítség kérés után betette a didergő madarat egy karton dobozba és bevitte az óvodatitkár irodájába.   Ismét az MME (Magyar Madártani Egyesület) szakembere segített nekünk. Információt adott és néhány órával később meg is érkezett Morandini Pál madarász, aki felkészülten, vastag kesztyűben, nagy szeretettel vette kézbe a félős, de életerős madárkát. Elszállította el egy menhelyre, ahol elárvult fiókákat gondoznak, és később szabadon engedik őket. Tőle tudtuk meg, hogy a madárfiókák 70% éri csak meg az egy éves kort.  Bár sokan haragszanak a varjakra, mert elragadják az énekes madarak fiókáit, de tudnunk kell, hogy az élet rendje szerint segítenek megtartani a természet egyensúlyát.

A kaland bizonyítja, hogy a Magoncok nem csak a Madárbarát Kertjük révén védik a madaraikat – etetik, itatják, megfigyelik - hanem ha az élet úgy hozza, valódi kalandok kapcsán akár a mentésükben is részt vesznek.

                                                                                        Müllerné Nagy Krisztina

                                                                       környezeti nevelő, óvodapedagógus

Óvodánk két udvarán sok fa, bokor növény található, amelyek rengeteg madárnak adnak élőhelyet.   Az egyik platán fán évek óta fészkel egy dolmányos varjú pár és rendszeren költenek is.  Többször voltunk már a gyerekekkel tanúi, ahogy a fiókákat röpülni tanítják a madár szülők az udvaron.

Idén azonban egyik nap arra lett figyelmes egy apuka, aki a kutyusukkal az ovi előtt várakozott, míg az anyuka bekísérte a kisfiút, hogy egy röpülési órákat adó cinke pár utolsó fiókáját - aki talán a legutoljára kelt ki a tojásból, mindenesetre a legügyetlenebb volt -  könnyű prédának tekintve elkapta  az egyik varjú szülő  (miután  ragadozó, mindenevő madarak, ez részéről természetes volt, de egy zöld oviba járó, állatszerető szülő ezt nem nézhette tétlenül).  

A kutyus megugatta a madarat, az apa pedig kibillentette az egyensúlyából a támadót, aki röptében kiejtette csőréből a fiókát. A kis cinke az ovi előtti szervíz útra huppant. Ezzel szegénykének a megpróbáltatásai nem értek véget, mert átment felette még három autó is. Szerencsés csillagzat alatt született, mert ijedtségen kívül más baja nem lett.

Ezután óvodásunk apukája gyorsan felvette a rémült madarat és az éppen kiérkező anyuka gondjaira bízta a frissen szabadult cinege fiókát.  Mielőtt szabadon engedte volna, természetesen megmutatta a kisfia csoportjában a gyerekeknek. A riadt ki tollas ott pislogott a tenyerében, míg a Cinege csoportosok megnézték.  Az óvodásaink suttogva vették körbe a kis kalandort és nehezen, de megállták, hogy ne simogassák meg.